2018 június – Fontainebleau-i erdő mellett forgattunk a művész gyönyörű kastélyában

A világhírű Anton Molnar festőművész boszorkánykonyhájába volt lehetőségünk bepillantani, ami a stáb mindhárom tagját elvarázsolta. Párizstól nem messze a Fontainebleau erdőben megbúvó kis település festői kastélyába érkeztünk, hogy az A megörökített orrszarvú című filmünkhöz forgassunk vendéglátónkkal. A pazar vendéglátás, az inspiráló környezet, a művész közvetlensége (amit már Berlinbe is volt szerencsénk megtapasztalni az Adler Hotelben tartott jótékonysági árverésen) mellett egy igazi kuriózumot is megtapasztalhattuk, beléphettünk a művész szentélyébe, a műtermébe. Sőt ebben a miliőben, az érdekes illatok, rengeteg kellék, s már elkészült festmények között forgathattunk is, ahogy a művész alkot.

S megtörtént a csoda.

Alig tudtunk a munkánkra koncentrálni, hiszen előttünk éledt meg a vászon és rajzolódott ki az orrszarvú, az az orrszarvú, akit a tudósok meg akarnak menteni a kihalástól.

Ez a pár nap feledhetetlenül belénk ivódott.